Bemutatkozás Foglalkozások Hangszerek Vendégkönyv

Amióta az eszemet tudom, de valószínű már előtte is, énekelek, muzsikálok, ritmusozok, táncolok... 9 évesen kezdtem zongorázni, 10 évesen orgonálni, gimnazistaként énekelni, 7 nyelvet tanultam (ebből nem mindet beszélem), táncoltam flamenco-t, magyar néptáncot, és még gyerekként apukám tanított társastáncokra. Ha nem zenéltem, és volt szabadidőm, akkor gyöngyöztem, illetve fülbevalókat készítettem mindenféléből (almamag, dióhéj, bőr, gyöngyök, drót...).
A miskolci Bölcsész Egyesületnél szolfézs-zeneirodalom szakon, a bécsi Zeneakadémián (Universität für Musik Wien) énekművész-tanár szakon végeztem. Egy évet töltöttem Barcelonában az ottani Zeneművészeti Főiskolán, ahol a klasszikus ének mellet flamenco éneket tanultam.
Koncerteztem Magyarországon, Finnországban, Spanyolországban, Ausztriában, Kínában.
5 éven keresztül vezettem kórust Bécsben, 10 éve tanítok éneket.

Hogy kerültem anyukák és babák elé?

A miskolci évek után egy évet tanítottam Budapesten a Continuo Zeneiskolában, ahová kedves Professzorom Frank Oszkár vitt magával. Zeneovit is tartottam 6-7 éveseknek.
A következő "gyerekzenetalálkám" már Bécsben történt. Az egyetemen korai zenei nevelést is kellett hallgatnunk, illetve tartanunk. Vezetőm Ruth Schneidewind hívott, végezzem el másodszakként, de nem vállaltam. Ott volt az éneklés meg a zongora.
Aztán egyszer csak, mint derült égből a napsugár, megszületett Reginánk.
8 hónapos volt, amikor Keresztanyukája, otthon Magyarországon, mesélt nekem a Ringatóról. Meg is ismerkedtem Ilivel, mert el akartam végezni a tanfolyamot, csak úgy magunknak, de Ő elmondta, hogy épp végzi valaki: Lois Márti, aki 2009 szeptemberétől Bécsben ringatózik majd az anyukákkal, babákkal.
Ott a helyünk!!!! - gondoltam, és mentünk is Reginámmal. Aztán úgy hozta a sors, hogy valamikor tavasszal helyettesítő kellett az egyik foglalkozásra, s mivel Márti ismerte már zenész létemet, megkért, ugorjak be, most nem az anyukák közé, hanem elé.
Bevallom izgultam, de nagyon élveztem. Aztán még mindig azt hittem, hogy részemről ennyiben maradok, de aztán egyre többet beszélgettünk, ötleteltünk Mártival, és így történt, hogy 2010-2011-ben - Fodor Orsival felváltva, aki Ringató Foglalkozásvezető - énekeltem az anyukákkal a baba-mama klubban, 2011 tavaszán pedig elindítottam a Cinimuzsikát.

Miért Cinimuzsika?

Mindenki ismeri a "Cini-cini muzsika..." versikét. Számomra ebben a négy sorocskában minden benne van. Ének, mondóka, tánc, játék, muzsika. Minden, amit én is egyesíteni szeretnék a foglalkozásokon. Népdalok, kánon, bicinium, mondókák, ritmustaps, ölbéli játékok, egy kis eldugós játék a nagyobbakkal, séta, pici tánc-forgás, pici mese-pici bábbal, egyszerű hangszerek... de a sor nyitott, ki tudja, még mit találunk ki.
A fontos, hogy az anyukák bátorságot nyerjenek énekelni, ötleteket kapjanak, ha muzsikálni akarnak kicsikéjükkel.

Kiknek szól a Cinimuzsika?

A Cinimuzsikát kb. másfél éves kortól ajánlom kb. 4 éves korig. Azért kb., mert minden gyerek más: van, aki már korábban elkezdi, van akit tovább is leköt. Amikor a gyerekek már jól járnak, kezdenek ugrálni, futkározni, ezt szívesen is teszik. Minél gyakrabban van erre lehetőségük, annál jobb. A foglalkozást úgy építettem fel, hogy a dalok, mondókák sokféle mozgással együtt szólaljanak meg. A nagy mozgásoktól a finom motorikáig.

Hogyan épülnek fel a foglalkozások?

Megérkeznek a kis "Cinimuzsikusok", éneklünk, nyújtózunk, tornázunk, kukucskálunk. Aztán dalokra sétálunk, mondókákra szaladunk, libbennek a színes kendők. Később hangszerekkel játszunk-ismerkedünk, rajzolunk vagy kicsit bábozunk, és végén szállnak a labdák, ránk borul a nagy ernyő, és minden kisgyerek kedvére hintázhat is benne. Ha már kellően elfáradtunk, Bóbita babánk elnyugtat minket. A gyerekek kézbe vehetik, kipróbálhatják a hangszereket, együtt játszunk rajtuk, nagyokat szaladunk, táncolunk, és jókat nevetünk.

Szeretettel Várlak "cinimuzsikálni"!

Illés Teréz
énekművész

© 2010 Illés Teréz